Hírek
2024. November 26. 08:00, kedd | Belföld
A kormány szerint elégedettek a betegek az új alapellátási ügyeleti rendszerrel

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer 2023. februári elindítása óta meghaladta az egymilliót az ebben a formában ellátott esetek száma
- mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten. Takács Péter úgy fogalmazott: a felmérések szerint magas betegelégedettséggel működik a rendszer.
Takács Péter a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház ügyeleti pontján tartott sajtótájékoztatón közölte: a betegek elégedettségi mutatója négy felett van egy ötös fokozatú skálán.
Az államtitkár hozzátette: a budapesti ellátórendszer kialakításánál „megjelenítették” a főpolgármester és a Budapesti önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) kéréseit, hiszen – mint mondta - a főváros sok szempontból eltér az ország többi részétől.
Ennek alapján 15 felnőtt és három gyerekügyeleti pontot alakítottak ki, ezeken kívül van még két olyan ellátási pont Budán és Pesten, ahol a napközbeni ellátást biztosítják.
Takács Péter kiemelte, hogy a 1830-as hívószám bevált, és „óriási betegbiztonsági előrelépés”, hogy a telefonáló rögtön szakemberrel tud beszélni a panaszáról, szemben a korábbi széttagolt szisztémához képest, amikor „profitorientált egészségszervező cégek” biztosították ezt az ellátást.
Az adatok szerint az esetek 15-20 százaléka telefonos tanácsadás keretében rendezhető, és Budapesten is – hasonlóan az ország többi részéhez – csökkent az indokolatlan mentővonulások száma, továbbá nem ugrott meg kirívóan a sürgősségi osztályok terhelése sem – ismertette.
Elmondható az is, hogy
az alapellátási ügyeleti pontok tehermentesítik a sürgősségi osztályokat, hiszen ezekről az osztályokról a beteg – ha állapota megengedi - átirányítható az ügyeleti pontra.
Takács Péter kitért arra, megállapodtak a főváros vezetésével és a BÖSZ-szel, hogy a negyedéves betegforgalmi adatok alapján közösen értékelik majd a rendszer eddigi működését. Bízik abban, hogy a főpolgármester és a polgármesterek is olyan elégedettek lesznek a rendszerrel, mint a betegek – tette hozzá.
Csató Gábor, az alapellátási ügyeletet ellátó Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, 13 169 beteget láttak el a fővárosban a rendszer októberi indulása óta.
Ez a betegszám nem csak a fővárosban élőket jelenti, hiszen ebben az ügyeleti rendszerben nincs lakcímkártyához kötve az ellátás, azt bárki igénybe veheti - közölte.
A Szent Imre Kórházban működő ügyeleti pontról elmondta, itt egy hétköznap, délután 16 óra és reggel 8 óra között átlagban 8-10 beteg fordul meg, a fővárosi ügyeleti pontokon összességében pedig este 10 és reggel 8 óra között kevesebb, mint 50 beteg jelenik meg hétköznap.
Csató Gábor szerint a kapacitás jól tervezett, és biztonságosan áll a beteg rendelkezésére.
A főigazgató ismertette: az esetek 15-20 százaléka telefonos tanácsadással ellátható volt, összességében pedig a betegek 91-92 százaléka enyhe vagy halasztható panaszokkal jelentkezett.
Az OMSZ vezetője köszöntet mondott, hogy a fővárosi háziorvosok fele csatlakozott a rendszerhez, amit elmondása szerint folyamatosan monitoroznak, hiszen a cél a betegek minél jobb és biztonságosabb ellátása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.