Hírek
2018. Június 11. 07:31, hétfő | Sport
ISEUM Rally, küzdelmes kiesés!

Farkas Kálmán JG2 Racing Team csapatvezető versenyértékelése az ISEUM Rallye 2018 után
Nagyon kiterjedt előkészületeket tettünk a páros első murva versenye előtt. Tréningen vettünk részt a verseny előtti napon, Káldon. Tesztelhettük a különböző beállításokat. A pálya 99%-ára prímán illeszkedett a futómű. Csütörtöki nap remek eredménnyel zárult.
Pénteken a szokásos rajtceremónia, majd a főtéren kiállítottuk az Adamot. Minden jel szerint még a murván is érződött, hogy találtunk néhány lóerőt a motorban. A gyári érzékelők, jeladók, irányító funkciót ellátó szerkezetek kiterjedt cseréjével már csak 15-20LE-vel gyengébb az OPEL mint amit a gyári lapon ígértek. Ez is valami, hiszen jól jön néha az a 7-8LE.
Szombaton elkezdtük a versenyt. A megbeszéltek szerint az első tízbe voltunk az első gyors után. A második gyors a Rally Katlan ugratója sajnos kicsit gyorsra sikerült. Hatalmasat ugrattak a fiúk. Eléggé megviselte a gépet, hisz az alkatrészek jelentős mennyiségét otthagytuk a pályán. A gép viszont lejött és beért a szervizparkba. Így utólag látjuk, hogy isteni csoda. Mi azt hittük, hogy a többi alkatrésznek nincs baja. Jött egy 50 perces szerviz melyen hihetetlen gyorsan ráncba szedtük az Opel elejét. Szombat vége betettük időre a parkfermébe.
Másnap reggel kimentek a gyorsra, majd elkezdett melegedni a motor. Innentől visszafogottan hajtottak a legények. Az utolsó szervizben a melegedést orvosolni tudtuk, olyannyira, hogy majdnem hideg is lett a motor egy kissé a gyorson. Sajnos az utolsó előtti gyorson a féltengely megadta magát. Eltört. Kiálltunk nulla ponttal a versenyben Farkaserdő cél előtt 5km-rel.
Most már látjuk, és levonhatjuk a következtetést. A versenyen simán lehetett volna nyerni, hisz körbe verték egymást a versenytársak, valamint büntető pontok miatt is hátrányba kerültek egyesek. Egy tanúság van, azt az ugrató előtti 100m-t féktávra kell venni. Viszont VB-s képek nem születtek volna, ha ez nincs. Nézzük a jó oldalát.
Egy biztos, innentől kezdve igen okosan kell versenyezni, mert minden a fejben dől el. Még sok verseny van hátra, minden lehetséges ebben az évben. Legközelebb Székesfehérváron versenyzünk, ahol is nem titkolt cél, hogy az első háromba benne kell lenni. Ehhez a hatékony segítséget, és a további bizalmat köszönjük a reklámozó partnereinknek akik, SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport
Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.
2025. Május 03. 08:04, szombat | Sport
Miami Nagydíj - A rekordot döntő Antonelli rajtol az élről a sprintfutamon
Meglepetésre a 18 éves Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját, így a szombati rövid távú futamot ő kezdi majd az élről.