Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2021. Augusztus 14. 12:03, szombat | Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI/Vajda János

Már csaknem 50 ezren látták a Csíksomolyói passió című előadást

Már csaknem 50 ezren látták a Csíksomolyói passió című előadást

Már csaknem 50 ezren látták a Nemzeti Színház monumentális előadását, a Csíksomlyói passiót, amelyet péntek este Debrecen főterén mutattak be nagy sikerrel - közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írják, a kőszínházi előadások mellett három szabadtéri helyszínen, Debrecen mellett Csíksomlyón és Esztergomban is bemutatták már a darabot.

A Debreceni Református Nagytemplom előtt felállított három színpadon a Nemzeti Színház színművészei, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a helyi néptáncegyüttesek - a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, és a Főnix Néptánc Együttes - táncosai Berecz András mesemondóval együtt léptek fel.

A Csíksomlyói passió Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítése, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozásunk közösségi megélése - fogalmaznak a közleményben.

A közleményben Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, a Csíksomlyói passió rendezőjét idézik, aki elmondta: óriási munka és felelősség egy krisztusi témát úgy feldolgozni, hogy az érthető, érezhető, egyszerre ragaszkodik a hagyományokhoz, ugyanakkor a mai embert is meg tudja szólítani. Mindezt a magyarság egyik legfontosabb szakrális helyén, a debreceni nagytemplom előtti téren.

Mint kiemelte, egyfajta misszió, hogy helybe viszik a színházat. "A minőségi kultúrából nem szabad engedni, a Nemzeti Színháznak feladata, hogy minél több emberhez vigye el a csodálatos magyar kulturális és művészeti kincseket" - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

A közlemény szerint Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a darab társrendezője és koreográfusa szintén missziós feladatként tekint a helyi amatőr népi táncegyüttesek bevonására. Kiemelte: a közös alkotás öröme, a tudás átadása, a fiatalok bevonása számukra is pozitív érzés minden helyszínen. "Nekik is, nekünk is felemelő élmény, látom rajtuk, és mivel kevés idő van a próbákra, nagyon tisztelem azt a fegyelmezettséget és igyekezetet, amivel felveszik a ritmust és megtanulják a koreográfiát" - idézik a művészt.

Az előadás három alapra, a csíksomlyói iskoladrámákra, Szőcs Géza passiószövegére és a Berecz András által gyűjtött népénekekre, mesékre épül. A produkció legközelebb a Nemzeti Színházban látható szeptember 10-én és október 30-án.

Címkék: csíksomlyó, passió

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről

2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.