Hírek
2016. November 18. 07:41, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Németországban megnyíltak az első \"okosiskolák\"

Elkezdődött Németországban az okosiskola (Smart School) nevű kísérleti program, amelynek célja a digitalizáció folyamatának becsatornázása a közoktatásba.
Csütörtöki sajtóbeszámolók szerint elsőként Saar-vidék csatlakozott a programhoz, ahol két iskolában kezdték el a digitális közoktatási modell kifejlesztését célzó munkát a tartományi fővárosban, Saarbrückenben rendezett nemzeti infokommunikációs csúcstalálkozóra (Nationaler IT-Gipfelre) időzítve.
A Sankt Wendelben működő Wendalinum gimnázium hatodik osztályos tanulói azt a feladatot kapták, hogy egy táblagép és az internet segítségével 50 perc alatt készítsenek útmutatót a csúcstalálkozó résztvevőinek arról, hogy miként juthatnak el a rendezvény helyszíneire. A Wendalinumban és a saarbrückeni Bellevue középiskolában a digitális átalakulás szaktárgyak oktatásában, például matematika órán, de még testnevelés órán is megjelenik, a többi között mérkőzések taktikai elemzésénél.
A várakozások szerint az ötéves program tapasztalatai alapján ki lehet dolgozni egységes oktatás-módszertani, tanárképzési és továbbképzési eljárásokat, valamint szabványokat az iskolákban használt informatikai eszközök üzemeltetéséhez és karbantartásához.
A szövetségi kormány a következő öt évben 5 milliárd euróval támogatja az ország 40 ezer iskoláját az eszközpark fejlesztésében és a szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésében. Azonban az oktatás elsősorban tartományi hatáskör, így a 16 tartománynak kell megválaszolnia azt a kérdést, hogy a tanárképzéstől a tantervekig milyen átalakításokra van szükség ahhoz, hogy az oktatási rendszer lépést tartson az élet egyre több területét átható digitalizációval.
A berlini vezetés igyekszik iránymutatással szolgálni. A technikai és felhasználói kompetenciák megszerzésénél többről van szó, arra kell felkészíteni a gyerekeket, hogy "eligazodjanak a megváltozott világban, felismerjék és kihasználják a digitalizációval megjelenő új lehetőségeket" - húzta alá a saarbrückeni tanácskozást megnyitó beszédében Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld
Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével
Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld
Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.