Hírek
2021. Február 24. 10:56, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Orbán: könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni - VIDEÓ

A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni
- Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.
A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával.
"Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek" - tette hozzá.
A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.
"Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben" - mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.
A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: "könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni".
Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni.
Az idősotthonok lakói - akiket már 80 százalékban átoltottak - sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni - emelte ki.
Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig